Általános információ a SOWOLU Kft.-ről
Közel fél évszázada, hogy a szelőző berendezések és légtechnikai termékek gyártása Csongrádon összpontosult, és a városban jelenleg is több cég dolgozik ebben az iparágban. Mérnökök technikusok és szakmunkások nemzedékei nevelődtek az itt működő cégeknél. A szakma szeretete és ismerete sok esetben családi hagyománnyá vált.
SOWOLU Kft. 2010-ben alakult, természetes tehát, hogy alapítói és szakemberei több évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek a lég- és szellőzés-technikai termékek tervezésében, a megrendelői igényekhez adaptálásában és gyártásában.
A gyártott, forgalmazott termékek választéka a szellőzés- és klímatechnikai rendszerek megvalósításához szükséges minden terméket és elemet tartalmaz, amelyek döntő részét a cég szakemberei állítanak elő, egyes alárendeltebb részegységeket és elemeket pedig alvállalkozóktól szerez be. Különös figyelmet fordít a cég a légkezelőkre, amelyekből számos kialakítási változatú és teljesítményű készülék szerepel a típusválasztékban. Ezen túlmenően az egyedi készülékek, illetve típuskészülékek egyedi igényekhez igazítása, illetve építőelemes légkezelők gyártása és telepítése is a cég alapvető szolgáltatásai közé tartoznak.
A SOWOLU Kft. légkezelőire a kiemelkedően jó hővisszanyerési hatásfok és az alacsony üzemeltetési költség a jellemző. A típusválasztékban szereplő kompakt gépekbe beépített ventilátorokat már alapkivitelben is frekvenciaváltóval ellátva gyártjuk, mert felismertük, hogy a jó hatásfokú hővisszanyerés beépítése után az üzemeltetési költségek legnagyobb tétele a ventilátorok elektromos fogyasztása, így a megtakarítási lehetőségek is itt a legnagyobbak. A változtatható légmennyiség azonban a kapcsolódó energiákat (hűtés, fűtés, nedvesítés, szárítás) is csökkentheti, az üzemeltetési igények szerint. A légkezelőinket gyárilag felszerelt és beállított automatikával ellátva szállítjuk, minden készüléket gyárilag tesztelünk, így a helyszíni beüzemelés egyszerűsödik és költsége is jelentősen csökken.
A nyári időszakban a hűtési energia csökkentésének új módszerére, a víz elpárologtatásával működő adiabatikus hűtésre a cég speciális, új elveken működő részegységeket dolgozott ki. Ezek alkalmazásával az amúgy is alacsonyabb üzemeltetési költségeket a még tovább lehet csökkenteni, emellett sikerült teljesen kiküszöbölni a bakteriális fertőzések kockázatát is. A SOWOLU Kft. minden légkezelő típusa kérhető adiabatikus hűtő egységgel felszerelve, a kompakt építésű, kisebb egységteljesítményű gépeknél ez az opciós alapfelszereltséghez tartozik.
Gyárt a cég olyan adiabatikus hűtőegységeket is, amelyeket már meglevő szellőzési rendszerekbe lehet beépíteni. Ezek az egységek a hűtési költségeket jelentősen csökkentik – a beruházás néhány ezer üzemóra alatt megtérül.
